Járműveink

2201 psz. Ue-28 típusú mechanikus diesel mozdony
1950-es években a Békéscsabai Téglagyári Egyesülés, Budapesti Csepel Művek valamint a Szolnoki Mezőgép összefogásában született meg a típus hazai téglagyárak, üzemek vasútjainak kiszolgálásra. Feltételezések szerint körülbelül 20-30 darab készülhetett legkésőbb az 1960-as évek közepéig. Korban hasonló kategóriájú versenytársa az Md-40 típusú mozdonnyal szemben kezelhetőbbnek és megbízhatóbbnak bizonyult, mégsem tudott úgy elterjedni és gyártását viszonylag hamar, beszüntették. Ezt egy tervezési korlátoltságának köszönhette, mivel a gyári kivitel egy irányú vezetőállással rendelkezett akkoriban iparvasutakon elterjedt delta és hurokvágányok miatt. Gödöllőn lévő példány 1964-ben készült Szolnoki Mezőgépgyárban. Utolsó két ismert szolgálati helye: Szentesi Téglagyár 2006-ig, majd Kemencei Erdei Múzeumvasút 2006-2017. Gödöllőn teljes felújításon esett át mely során a gépészeti elemek megújultak gyári formában, karosszéria részben gyári, részben a kortárs MD-40 egyik típus változatának jellege alapján került újjáépítésre. Kialakításra került két menetirányban kezelhető zárt vezető állás. Kisvasút egyik jelenleg is szolgáló üzemképes "igáslova".

2202 psz. MD-40 típusú diesel mozdony
Egyik legnagyobb darabszámban gyártót hazai keskennyomközű mozdonytípus széleskörű felhasználási lehetőségekkel: bányák, erdőgazdaságok, gyárak iparvasútjainak üzemére. Gyártását az 1950-es években kezdték meg, és egészen az 1970-es évekig folyt. Mára Kemence és Nagybörzsöny kivételével eltűntek a rendszeres üzemből. A Gödöllői Erdei Vasút példánya a Péti Nitrogén művek majd Nádasdladányi tőzeggyárban (2000) utána Kemencei Erdei Múzeumvasúton volt megőrzésen napjainkig. Felújítása után a Gödöllői Erdei Vasút legerősebb és legnehezebb mozdonya lesz.

3201 psz. Karlik típusú akkumulátoros villanymozdony
Ezt a mozdonytípust 1920-30-as években Németországban fejlesztették ki mélyművelési bányák számára, főként a bányalovak kiváltására. Tervezésénél a lehető legegyszerűbb kivitelezés, kezelhetőség és karbantartás volt a szempont. 1980-as évekig gyártották változatlan jelleggel. 1950-es évektől a Német licencet a Szovjetunióba megvásárolták, így innentől kezdve itt is gyártották külsőre és gépészetileg megegyezően a német alap típussal, de jelentős minőségi eltéréssel. A Gödöllői Erdei Vasúton található példányt feltehetően a Szovjetunióban gyártották. Utolsó szolgálati helye a füzérradványi Illitbányában volt 2007-ig. Előtte feltehetően Kincsesbányán szolgálhatott. Kárpát- medencében egyetlen működő képes példány Gödöllőn található, ezért kiemelt muzeális jelentőséggel bír. Teljes felújítása/restaurálása jelenleg is folyik.

3202 psz. LEW El-9 típusú akkumulátoros villanymozdony
A mozdonyt 1948 és 1989 között többféle kivitelben gyártották. Főként mélyművelésű bányákban alkalmazták, mely feladatkörre elektromos hajtása, viszonylag kicsi méretei és könnyű kezelhetősége tette alkalmassá. A mozdonyt Hennigsdorfban gyártották. A mozdony két hajtott tengellyel rendelkezik. Az alvázon helyezkedik el a vontatási energiát tároló akkumulátorláda, mely töltés, vagy javítás esetén igény szerint oldalra legördíthető. A homlokoldalon található a négy darab villamos csatlakozó a motor-, illetve a töltőkábelekhez. A Gödöllői Erdei Vasúton található példányt 1972-ben gyártották. Utolsó két ismert szolgálati helye: Dorog Lencsehegyi Szénbányák 2000-ig, majd gyöngyösoroszi ércbánya 2006-2012. A 2018 as évben megkezdődött a mozdony teljeskörű felújítása melynek keretében gépészeti berendezései és külső elemei is megújultak. Gödöllői Erdei Vasútra látogatók legtöbbször vele utazhatnak. Mivel csendes és környezetbarát léte és műszakilag megbízható kialakítása miatt elsősorban a menetrendszerinti személyvonatokat ő továbbítja.

4201-4205 psz. Ismeretlen eredetű Kaufmann Patent jelzésű 2 tengelyes pőrekocsi.

Gyártásuk vélhetően a 19. század végére vagy a 20. század elejére tehetőek. A diósdi lőszerraktár felszámolásából kerültek hozzánk járműmentés keretében. Ebből 5 db-bal rendelkezünk. Teljes szerkezeti felújításuk után a Kemencei Erdei Múzeumvasúton Oreinstein & Koppel gyártmányú nyitott személykocsik mintájára építettük át házilag személyszállító kocsikká. Egyenként 6 fő szállítására alkalmasak. Tömege 0,5 tonna. 

4401-4403 psz. Csehszlovák gyártmányú DM-12 "népes" személyszállító kocsik.
Ezek a járművek mélyművelésű bányák számára készültek bányászok szállítására. Hozzánk 3 db került a felvidéken található garamszentistváni bánya felszámolása során járműmentés keretében. 1 darab eredeti formában került felújításra és megőrzésre további 2 darab kocsi az erdei vasúti igényeknek megfelelően nyitott kilátó kocsiként teljes átalakításra került.

4408 psz. Bak típusú zárt személyszállító kocsi
Járművek hazai kisvasutakat súlytó személykocsi hány orvoslására Máwag által gyártott teher kocsikból kerültek kialakításra a MÁV Debreceni járműjavító által az 1950 es években. 20 sz. második felétől ezen kocsik kisvasútjaink meghatározó járműállománya lett. Napjainkra egyre kevesebb helyen szolgál menetrendszerinti forgalomban, illetve eredeti példányok száma is megfogyatkozott. A Gödöllői Erdei Vasútra 2022-ben került 1 darab a Gemencei Erdei Vasútról. Hosszú távú terveink között szerepel a kocsi felújítása és közlekedésre alkalmassá tétele a kisvasúton. Ezen kocsi üzembe állításával, nagy befogadóképességű fűthető zárt kocsival gyarapodna az utasok számára rendelkezésre bocsájtható játműállomány.

5201-5204 psz. Oreinstein & Koppel 2 tengelyes pőrekocsik
Gyártásuk vélhetően a 20. század elejére tehetőek az akkoriban világhírű német ipari gyáróriás budapesti üzemében. A diósdi lőszerraktár felszámolásából kerültek hozzánk járműmentés keretében. Ezen kocsikat vasúton szokatlan fékezési rendszerrel kézi működtetésű szalag fékkel szerelték fel. Alapvetőleg nem mozdonyvontatásra készültek. Diósdi lőszerraktár felszámolásából kerültek hozzánk járműmentés keretében. Itt teher szállítási célokat szolgált. 4 db-bal rendelkezünk. Ezek jelenleg eredeti formában műszaki felújítás után kerültek szolgálatba vasútüzemünkön. Elsősorban pályafelújítási és teherszállítási célra használjuk őket. Tömege 0,4 tonna.

5205 psz. O&K 2 tengelyes szenelős csille.
Gyártása vélhetően a 20. század elejére tehető, az akkoriban világhírű német ipari gyáróriás budapesti üzemében. A diósdi lőszerraktár felszámolásából került hozzánk járműmentés keretében. Itt a föld alatti kazánrendszer szénellátását biztosította. Vélhetőleg ezen a helyen némi szerkezeti átalakításon eshetett át, ami eltérhet a gyári állapottól. Célunk ebben a fellelési formában való megőrzése és teljes felújítása.

5206-5207 psz. Maszolaj típusú oldal ürítős csille
Csille korábban a felsőpetényi bányában szolgált, majd annak megszűnésekor a Királyréti Erdei Vasútra kerültek megőrzésére. 2 darab került Egyesületünkhöz a Pályavasút Kft. adományaként. Elsősorban pályaépítési és karbantartási munkákra használjuk. Célunk eredeti formájuk és kialakításuk megőrzése.

5208 psz. Favázas "búrkocsi"
A kis kocsikat feltehetőleg az Orenstein&Koppel gyárban készítették a XX. század első felében, de a faanyag korhadása miatt többször is újjáépítették őket az idők során. Gödöllői Erdei Vasúton található példány egykori Diósjenői Erdei Vasúton szolgált aminek megszünése után közel 50 éven keresztül Nagyoroszi MÁV állomáson volt kiállítva. Sajnos a kiállítást gondozó nyugdíjas vasutas halála után a gyűjtemény állapota rohamos romlásnak indult, illetve fémgyűjtők áldozatává kezdett válni. Szerencsére lelkes tagtársunk figyelmének és utána járásának köszönhetően MÁV pályafenntartási igazgatóság adományaként az "utolsó utáni órában" megmentésre került .Felújítása jelenleg is zajlik. Eredeti állapotában kerül helyreállításra.

5401-5402psz. O&K típusú forgóvázas teherkocsik
A járművek vélhetően a 20. század elején készültek hazai kisvasutak teherszállításának kielégítésére. Az elmúlt száz év során a kocsiszekrény több átalakításon esett, a forgóvázak viszont eredeti múzeális formában megmaradtak. Gödöllői Erdei Vasútra 2021 ben kerültek járműmentés keretében. Rövid távú terveink között szerepel ezen kocsik személykocsikká való átalakítása. Jelenleg kialakításukra adomány gyűjtés folyik, felújításukat megkezdtük jelenleg a forgóvázak restaurálásánal tartunk.

5403-5404 psz. Maszolaj típusú forgóvázas teherkocsik
A járművet a Magyar-Szovjet Olajipari Rt. gyártotta az 1940 es és 50-es évek fordulóján, a hazai kisvasutak jellegzetes teherszállító járművei voltak. Gödöllői Erdei Vasútra 2020 ban a Csömödéri Erdei Vasútról  1 darab és 2022 ben a Gemenci Erdei Vasútról további 1 darab került állományban. Hosszabb távú terveink között szerepel nagy befogadó képességű fedett/zárt személykocsik kialakítása ezen járművekből